Emberi jogok a munkahelyen CÉGES – teszt

Jelenlegi állapot
Nem jelentkeztél
Ár
Zárt
Kezdj hozzá
Ez a tanfolyam jelenleg zárva van

A kurzus célja, hogy megismertesse a cégek képviselőivel, vezetőivel és HR-szakembereivel a munkáltatók feladatait az emberi jogok védelme területén. Ezenkívül a vállalati kultúra formálásához is hozzájárul, ha a munkavállalók minél szélesebb köre is elvégezi a tréninget. 

A kurzus három modulból áll, összesen körülbelül 60 percet vesz igénybe. 

Az egyes modulok során jobban megértheted, hogy 

  • mik azok az emberi jogok, mi a szerepük a munkáltatók és a munkavállalók viszonyában, 
  • mik azok a védett tulajdonságok, és hogyan kapcsolódnak a munkaerőpiachoz,
  • milyen kötelezettségei vannak a munkáltatóknak az alapvető jogok biztosítására,  
  • hogyan biztosíthatja a munkáltató az egyenlő bánásmódot és az esélyegyenlőséget minden munkavállalója számára,  
  • miért érdemes az emberi jogokat figyelembe vevő, befogadó közeget létrehozni a munkahelyeken,  
  • milyen konkrét feladatokkal jár ez, és milyen jó gyakorlatokat ismerünk.  

Ismertetünk továbbá olyan európai uniós irányelveket is, amelyeknek a tagállamokban működő vállalatoknak meg kell felelniük.

Kezdd el a kurzust az első lecke címére kattintva! Jó tanulást!

Scroll to Top